+36-30/647-2624 info@coom.hu

Weboldalkészítés, Arculattervezés, Googleads, Hagyományos média és közösségi média építés

Fix it

A Fix it Rendelő egy Szlovákiában működő fogászat. 2016 elején kerestek meg a vezetői azzal a szándékkal, hogy szeretnének betörni a Szlovák piacra a mini implantátumokkal való protézis rögzítéssel.  Ez az eljárás még teljesen új volt a Szlovák embereknek.

A feladat egy olyan szolgáltatás bevezetése volt, melynek sem létezéséről sem menetéről nem tudtak a Szlovák emberek semmit.

Csapat

Király Bettina
Gabor Svec

Munkálatok

Web Design
Weboldal készítés
Facebook hirdetés
Google Ads
Nyomtatott sajtó
Rádió reklám

ONLINE

Először felépítettünk egy honlapot. Mivel a célcsoportja a Fix it-nek az idősebb korosztály, így a honlapot úgy raktuk össze, hogy az könnyen navigálható legyen. 2 nyelvre optimalizálva.

E mellett a Google Ads kiépítését is folytattuk, hogy az organikus elérések mellett minél több hirdetésből származó látogató is érkezzen a honlapra.

Amikor ezzel megvoltunk elkészült egy Facebook oldal, ahol már kampányokat is kezdtünk futtatni.  Viszonylag rövid idő alatt nagy közösség épült ki ezen a felületen.

Képeket posztoltunk a kezelésekről, azokról akik már kipróbálták és élnek vele. Ezt követően videókat is forgattunk. A mai digitális világban egyre inkább igény az, hogy ne csak olvassunk egy egy adott dologról, hanem lássuk is azt vizuálisan. Ez igaz volt a Fix it közönségére is. A videók nagy sikert hoztak.

OFFLINE

Az online világ mellett a hagyományos offline hirdetések is nagy szerepet kaptak a Fix it életében. Különböző szlovák sajtót próbáltunk ki, az ezekből származó érdeklődők számát és minőségét mértük, így alakult ki az a néhány lap, ahol folyamatosan futnak a hirdetéseink. Ezek mellett rádióban és kórházakban megjelent szórólapokban tudtak tájékozódni a számunkra releváns pácinsek.

A hirdetések folyamatosan futnak, az eredmények egyre nőnek. A Fix it csapata jól vette a kezdeti nehézségeket, és megértették azt, hogy egy olyan “termék” bevezetése egy új paicra amiről még senki nem hallott egy hosszabb folyamat része, de elsőnek lenni mindig jobb mint követőnek. Így a Fix it elmondhatja magáról, hogy Szlovákia első kizárólag fogsor rögzítésre szakosodott rendelője. Ez a cím pedig bizalmat épít, ezt látjuk a páciensek számának növekedéséből is.

“A Fixit fogászati rendelő elsőként vezette be Szlovákiába a miniimplantátumos fogsor rögzítést.

Teljesen idegenként kellett helyt állnunk egy szomszédos országban,ahol  a saját anyanyelvünkön nem tudunk kommunikálnunk.A cég szlovák piacra való bevezetéséért és azóta is állandó marketingszínvonal fenntartásáért Király Bettina felel.Mind az offline és online marketing kampányt  ő találta ki,illetve havonta felel az aktuális tervekért. Az offline marketinghez megszerkeszti a hirdetéseket. Az online marketingnél pedig nagy hangsúlyt fektet mind a facebook hirdetésre,mind a google adwordsre. A rendelőnk a nulláról indult és a marketingnek köszönhetően hónapról-hónapra több páciensnek tudunk segíteni,mert egyre többen hallanak rólunk. Nagyon elégedettek vagyunk az együttműködéssel. “

Király Éva

Kérj visszahívást vagy küldj emailt és beszélgessünk

Az első megbeszélés ingyenes, tudd meg, hogyan tudjuk megkönnyíteni a munkádat!

Email

Telefon

+36-30/647-2624

Linkek

ÁSZF

Adatkezelés

Kapcsolat

Rólunk

Ezt ne hagyd itt